Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


HIPNÓZIS-Beszámolók

I. 2015...........

 

Első élmény és a színek

Az első hipnoterápián egy ellazult állapotba kerültem azáltal, hogy az Attila az alábbiakat ismételte és én pedig elképzeltem, hogy süllyedek és süppedek, süllyedek és süppedek…

Ezt követően sírtam. Nem volt konkrét oka a sírásnak, csak egyszerűen jött, éreztem, ahogy kitör belőlem. A sírás után villámcsapás szerűen megláttam magam újszülött csecsemőként, még most is tisztán emlékszem rá, olyan elementáris élmény volt számomra, amit már soha nem fogok elfelejteni, mindig itt lesz velem. Ez volt az első ilyen élményem, amit nagyon erősen érzek most is, ha rá gondolok. Ez egy nagyon jó élmény volt, érdekes és egyben jó is volt.

Láttam magam tehát csecsemőként és kérdezte az Attila, hogy kik vannak ott? Láttam még az anyámat, az apámat és láttam orvosokat. Ami nagyon megragadó volt, hogy anyámat nagyon nyugodtnak és szeretettelinek éreztem (ugyanazt éreztem amit a legutóbbi terápián, amikor anyámék veszekedtem apámmal és anyámat mégis olyan nyugodtnak éreztem). Viszont apámat úgy láttam, hogy csak ül magába roskadtan és csak néz ki a fejéből. Nem volt az egészhez egy konkrét történet vagy cselekvés, vagy kommunikáció, csak azt láttam, hogy apám teljesen kívülállóként van jelen a születésemnél, illetve ebben a kis csecsemőkoromban, külső szemlélő. Tehetetlennek, magába fordulónak láttam, „semmi köze” nem volt az egészhez. Anyuból változatlanul nagy szeretetet éreztem, ahogy fogott. Magamat pedig nagyon aranyosnak láttam, bár olyasmi is rémlik, hogy kicsit elesettnek, de ezt nem tudom pontosan, jobban és részletesebben ezt most nem tudnám leírni.

Mindezek után elkezdtem látni egy sárga fényt. Azt hogy ez hogyan jött, nem tudom pontosan. Ilyen élményben korábban nem volt részem, aztán ezzel az erőteljes és egyértelműen sárga fénnyel gyógyítani kezdtem magam, gyógyítani kezdtem magam csecsemőként.

Aztán amikor a későbbiekben öngyógyítottam magam otthon, rendszeresen ezt a képet hívtam elő, hogy beindítsam a folyamatot, sokszor felidéztem és segített, illetve sokszor a csecsemőkori magamat gyógyítottam.

Összehasonlítva a legelső és a legutolsó terápiát, az utolsó terápia mennyivel részletesebb, szélesebb, viszont ez az első is nagy hatással volt rám, bár rövidebb volt, de intenzív.

Az Attila a terápián aztán rákérdezett, hogy milyen színű is volt a fény és én gondolkodás nélkül rávágtam, hogy sárga. Ez azért is érdekes, mert azelőtt ilyet nem láttam és nem volt ilyen élményben részem.

Ezek után, amikor először csoportos reikin vettem részt, a következő szín, amit láttam az a lila volt. Körben ültünk többen és mondta az Attila, h gondoljunk egy színre és én rögtön a lila színre gondoltam, illetve azt láttam. Mint utóbb kiderült a reiki színe a lila, de ezt akkor még nem is tudtam.

Ez volt a két első szín, amit láttam és most az utolsó hipnón pedig a sötétzöldet láttam harmadikként. A közben eltelt időben láttam többször színeket, de ezek kifejezett, erős élmények a színek kapcsán, ezért tartom fontosnak ezt leírni.

Az utolsó hipnón ez a zöld fény irdatlan erővel volt bennem, a terápia végén, amikor gyógyítottam magam, mondtam is, hogy nagyon erős, csak úgy süvít, mintha egy fülgyertyát gyújtottak volna a fejemnél és ez a zöld energia kipucolta a fejemet belülről, az agyamat tisztította.

Az első terápiát követően az öngyógyítás gyakorlásánál ezt a sárga fényt apám felé sugároztam. Kb. két hét után egyszer csak azt éreztem, hogy apám visszasugározza felém ezt az energiát és az egész egy körforgásba megy át, én küldöm neki és ő is küldi, körkörösen megy az egész.

 

I.

Második itthoni élmény

A mai napon volt megint egy érdekes élményem, hasonlóan a Piros Rombuszhoz, itthon történt. Reiki gyakorlással kezdtem az estét, lefeküdtem és elkezdtem magam reikizni. Visszagondolva aznap elég nehezen ment, mert a gondolataim járkáltak a fejemben (ez azért fontos, mert pl. a rombuszos élménynél pont, hogy könnyedén meditatív állapotba kerültem, most meg nem, tehát nem függött össze az, hogy milyen erős élményem volt és előtte pedig „alig” bírtam ráhangolódni a dologra). Szóval reikiztem, gyógyítottam magam, benne voltam a folyamatban, fejtető, arc, torok, mellkas, gyomor, aztán alhas és egyszer csak nagyon meleg lett a tenyerem, felforrósodott. Éreztem megint, hogy sírnom kell, éreztem belülről ezt az érzést, a szívem kicsit hevesebben vert, de nem annyira, mint korábban sírásnál szokott. Éreztem, hogy valami jön felszínre…sírtam is, de elég furcsa volt ez a sírás, magam sem tudom, hogy miért. Külsőleg inkább ilyen hisztiszerűnek látszódhatott, hallattszott, de ugyanakkor nagyon valóságos is volt. El kezdtem rángatni a fejem, jobbra balra (feküdtem az ágyban, tehát a fejem a párnán volt), egyre gyorsabban és erősebben , illetve éreztem, hogy kiabálnom kell. Közben persze volt a külvilág felé kapcsolatom, azt nem veszítettem el és arra gondoltam, hogy ha én most elkezdek kiabálni, akkor azt meg fogják hallani a szomszédok, vajon meg fogja –e hallani az alsó szomszéd, ez futott végig az agyamban. Aztán ez a kiabálás annyira kitört belőlem, hogy már nem is foglalkoztam ezzel, csak így elkezdtem hangosan mondani, kiabálni, hogy „sziasztok, mikor jöttök? hol vagytok?jól van akkor, várlak titeket..” Visszagondolva talán azért pont ezeket mondtam, mert akartam mindenáron kiabálni és a külvilági kontroll miatt olyat akartam kiabálni, ha esetleg meghallják a szomszédok, azt higgyék, hogy telefonálok. De nem tudom ez az egész már akkor is így nagyon összemosódott, igazából nem is biztos, hogy véletlenségből pont ezeket kiabáltam, nem tudom őszintén szólva. Érdekes, hogy ez is valami „jövés”ről szólt, mint a rombusznál a „gyere gyere, jövök jövök „ érzés… Aztán most ezt is kiabáltam, hogy „gyertek gyertek, itt vagyok itt vagyok, megjöttem, végre megjöttem, most most gyertek, most vagyok itt, úristen itt vagyok itt vagyok, megjöttem”.

Mindeközben el kezdtem köhögni, először csak kicsit köhécseltem, aztán nagyon erősen, egészen annyira, hogy egyszer tényleg azt hittem, hogy berókázok. Éreztem , hogy bocsátok ki magamból valami szagot is, ezt a szagot éreztem már ez előtt egyetlen egyszer reikizés közben. Ez egy aránylag kellemetlen szag, én betegség szagnak mondanám, mindenesetre negatív szag. De inkább úgy fogalmaznék, hogy olyan szag, ami jó, hogy távozik az emberből, jó érezni mégis, hogy elhagyja a testem, örülök.

Amikor rángatóztam, csapkodtam a fejem jobbra balra, éreztem, hogy rettentően nehéz az egész testem, de legfőképp a fejem, a nyakam, mintha vasból lenne. Ez eltartott egy darabig ez a köhögés és a nehézség érzet, aztán elkezdtem lecsillapodni, elmondtam magamban párszor a gyakorolt szuggesztiókat és aztán éreztem, hogy az energia nagyon erősen áramlik bennem, felmelegedett az egész testem, izzadtam, elöntötte a forróság az egész testemet, legfőképp a hasamat, hólyagomat, a fenekemet és a combjaimat, lábaimat, tehát deréktól lefelé, ami nagyon jó érzés volt. Aztán láttam egy újabb színt, ez a negyedik szín, amit ennyire erőteljesen és konkrétan látok (első volt a sárga, ezt az első hipnoterápián kaptam, amikor láttam magam először csecsemőként, második a lila: az első közös reikizéskor volt, harmadjára: sötétzöld, az utolsó hipnoterápián, amikor láttam az összefüggést magzati korom és a betegségem között) ez a világoszöld volt, amit a köldökömnél éreztem bemenni és utána gyógyítottam magam ezzel a színnel, kb még 20 percig. Az egész kb. másfél óráig tartott, de pontosan nem tudom, mert elveszítettem az időérzékemet.

 

I. 3

Piros rombusz

Ez az élmény akkor történt, amikor már egy ideje gyakoroltam az öngyógyítást, viszont a reikizésnek még nagyon az elején voltam, párszor lehettem már a csütörtöki klubban.

Inkább az öngyógyítást csináltam, illetve felhasználtam a hipnoterápián alkalmazott technikákat, gyakorlásaim során összemosódott az öngyógyítás, a reiki és a hipnoterápia, ezek jól kiegészítették egymást és segítették a meditatív állapotba kerülést és gyakorlást.

Lefeküdtem tehát egy este és el kezdtem mondani, hogy süllyedek-süppedek-süllyedek-süppedek és így egyre jobban egy ellazult állapotba kerültem, amiben tudtam dolgozni. Megláttam megint a fényt,- már nem tudom milyen színű volt- és azzal gyógyítottam magam. Voltak napok amikor nehezebben ment a kikapcsolódás, illetve vannak most is napok, amikor nehezebb a gondolataimat lecsitítani, bár most hogy visszagondolok a minél több gyakorlással könnyebbé vált az egész. Szóval aznap úgy éreztem, hogy kimondottan könnyebb a gyakorlás, gyógyítottam magam, éreztem az energia áramlását, láttam a fényt.

Egyszer már kicsit majdnem el is szundítottam, aztán jött egy kép, amit azelőtt még nem láttam: láttam a testemet kívülről az űrben, illetve nem kimondottan az én testem volt, ahogyan valójában kinézek, hanem egy alak, egy fehér test-alak és láttam a csakráimat, a saját belső szerveimet (mint egy biológia atlaszban látnék egy emberi testet), ilyen pontokat a testemben. El kezdtem aztán dolgozni a fénnyel a testen, bár teljesen egészségesnek láttam, mégis ez jött magától.

Váratlanul el kezdett hevesen verni a szívem és el kezdtem kapkodni a levegőt, el kezdtem magam dobálni az ágyon (kb. kívülről úgy nézhettem ki, mint akinek rohama van). Ahhoz tudnám hasonlítani, mikor az emberből mennek ki ilyen energiablokkok, felszabadulnak a kis pontok és csomók. Hangosan, ziháltam vettem a levegőt, még mindig az űrben voltam és azt éreztem, hogy megyek valahova, csak azt éreztem, hogy megyek-megyek-megyek-megyek, mármint nem szó szerint sétálok vagy ilyesmi, hanem maga az érzés, hogy megyek-megyek-megyek, repülök-repülök, közeledek valamihez-közeledek valamihez és egyben azt is, hogy gyere-gyere-gyere-gyere.

Egyszercsak elpirosult minden előttem, láttam kifejezetten egy szabályos piros, vörös rombuszt és ehhez a rombuszhoz közeledtem és volt egy pillanat, amikor belecsapódtam ebbe a rombuszba, ami nagyon megnyugtató érzés volt, megnyugvás volt ott. Éreztem ennek a rombusznak a tapintását, puha, nagyon kellemes volt, kicsit olyan mintha lüktetett volna is, mint egy szív. Egy meleg, lüktető, puha piros rombusz.

Ebben az állapotomban aztán pihentem, nem tudom mennyit. Ekkorra már lenyugodott a zihálásom is. Ez az egész egy nagyon erős élmény volt, amikor magamhoz tértem, megnéztem az órát, eltelt másfél óra az elejétől a végéig, amíg konkrétan ebben az állapotban voltam a rombuszban, az kb. 10-20 perc közötti idő lehetett, de nem tudom pontosan, mert teljesen elvesztettem az időérzékemet, csak feküdtem aztán és nem tudtam, hogy mi van, mi történt, próbáltam összerakni , hogy mi is volt ez az egész.

 

I. 4

Úgy kezdődött, hogy a terápián azt a feladatot kaptam az Attilától, hogy pozitív szuggesztiókat szedjek össze, ami közel áll hozzám, ami belőlem jön és azokat tudjuk rögzíteni a tudatallatimba , illetve azokat kell majd gyakorolnom. Ez már az első perctől kezdve nehézkes volt és erős ellenállást váltott ki belőlem. Kaptam egy tollat és egy papírt, hogy arra írjak össze amennyit csak tudok. Ez nagyon nehezen ment, sőt egy darab pozitív gondolatot nem tudtam leírni, teljesen leblokkoltam. Eszembe jutottak olyanok, hogy napról napra jobban vagyok, napról napra egészségesebb vagyok, de egyszerűen képtelen voltam leírni, mert ezeket a mondatokat egyáltalán nem éreztem magaménak és nem tudtam velük azonosulni. Nem tudtam magamból kifacsarni egy darab építő jellegű, pozitív mondatot. Teljesen hülyének éreztem magam és nagy ürességet is éreztem egyben.

Amikor ebbe az állapotba kerültem, akkor kezdtük meg a hipnoterápiát. Erre a nagy ürességre koncentráltam, amit éreztem magamban. Ebben az ürességben láttam meg két dolgot magam előtt. Alul egy vízszintes, nagy fekete padlót, pontosan a látóterem alsó felét foglalta el, illetve ez felett a napot, azaz ragyogó sárga napsütést. Nagyon erőteljesen láttam mindkettőt.

A hipnózis alatt beszélgettünk és mondtam is, hogy megint látom magam nyugodtan, vidáman, örömtelien, boldogan és csinosan, még ugrándoztam is. Visszatérve a fekete padlóra és a napra, minden bizonnyal a lelkiállapotom tükröződött benne, azaz hogy nem vagyok túl jó lelkiállapotban, sötéten látok sok dolgot, de mindemellett ELŐTTEM és FELETTE megjelent a ragyogó nap, ami a kiutat szimbolizálta és hogy van remény.

A hipnózisban ezt követően el kellett képzelnem, hogy találkozom egy fiatalemberrel, akinek felkeltem az érdeklődését, nagyon tetszem neki és elhív magával. Megkérdezi, hogy van –e kedvem vele elmenni. Erre én rögtön mondtam, hogy nem. Az Attila megkérdezte, hogy miért nem és én azt válaszoltam, hogy azért nem, mert félek.

Ezt követően vált nagyon érdekessé a dolog, elkezdtem visszafelé menni az időben, hogy mikor éreztem először ezt a félelmet, mikor kezdtem el először érezni ezt, miből fakadhat ez a félelem és mire vezethető vissza.

Visszamentem tinédzser koromig, egész addig, míg elkezdtem akkor nemi életet élni, ott megálltam, viszont hiába dolgoztam és próbáltam látni, hogy ott, akkor mi történt, semmi konkrét esemény, rossz élményt nem találtam. Viszont egyértelműen éreztem, hogy ott történt valami törés az életemben.

Az volt tehát a cél, hogy mutassa meg a tudatalattim, hogy mi okozza ezt a félelemérzést. Az Attila csettintett egyet az ujjával, láttam egy fehér villanást, egy fehér villanó fényt, ami nagyon erős volt, erősen fényesen villant és aztán láttam magzatként, anyunak a hasában.

Egy korábbi hipnoterápián csecsemőként láttam már magam, az nagy hatással volt rám, viszont ez a kép még a születésem előtt volt, ilyet még nem láttam azelőtt. Az történt tehát, hogy láttam, illetve éreztem, hogy ott van apám is és veszekednek anyuval. Azt, hogy miről ment a vita, veszekedés nem hallottam, csak rendkívüli nyugtalanságot éreztem. Nagyon érdekes, hogy ellentétesen azzal a jó állapottal, amit a terápia elején éreztem illetve láttam magam, azzal tehát pont ellentétesen egy erős, kellemetlen, nyugtalanító érzés kerített hatalmába magzatként. Azt éreztem megint, hogy anyám teljesen nyugodt a veszekedés ellenére és védelmet ad nekem, ezt az erős nyugtalanságot magamban éreztem (most már visszagondolva is úgy látom, hogy nem az anyámból vettem át a nyugtalanságot, hanem az belőlem fakadt, a veszekedés hatására azt hiszem).

Megjelent a kérdés, hogy mit kéne tennem, hogy tudnám megnyugtatni az akkori magamat, így elkezdtem magam megnyugtatni magzatként. Az első ami bevillant, hogy szeretettel kell megnyugtatni, szeretetet kell adni, azzal kell gyógyítani, illetve a második pillanatban egy zöld fény jelent meg, tehát ezzel a zöld fénnyel kell gyógyítanom a magzatot.

Mindeközben az Attila segített, illetve innentől kicsit kuszábbak az emlékek.

Mivel nekem hólyagproblémáim vannak, először a magzatnak a hasára irányítottam ezt a zöld fényt, de úgy érzékeltem, hogy akkor még ez a betegség nem volt jelen, így nincs szükség arra, hogy a hólyagot gyógyítsam. Úgy éreztem, hogy leginkább az egész testét, illetve a fejét kezeljem ezzel a fénnyel. Ez eltartott egy darabig, közben nyugtattam is, magamban mondtam…

Visszatérve a veszekedésre, még az jutott eszembe, jött egy olyan felismerés bennem, hogy én nem akarok olyan lenni mint az anyám, én különb leszek, mint ő. Ekkor megint ugrottam az időben és odaértem amikor tinédzser korú lettem és elkezdtem érezni ezt a félelmet, ellenérzést a kapcsolatokkal, a férfiakkal szemben. Azt éreztem, hogy hárítok, azt éreztem, hogy márpedig én különb vagyok, mint a többi nő, más vagyok, nem vagyok olyan hülye, mint a többi nő, mint anyám. Nekem van büszkeségem, én más leszek.

Térjünk vissza a zöld fénnyel történt gyógyításra, azt láttam, hogy a magzat mellett megjelenik egy szürkés-barnás gömb. Ezt a gömböt már láttam egy korábbi hipnoterápián is, egyértelműen negatív töltetű, negatív érzésekkel, rossz dolgokkal.

Ezt a gömböt abban a pillanatban azonosítottam a saját hólyagommal. Kérdezte az Attila, hogy mit kéne tenni ezzel a gömbbel és én rögtön rávágtam, hogy el kéne vinni messzire, el tőlem hogy ne is lássam. Aztán rávilágított, hogy hova is tudnám vinni és akkor már én is láttam, hogy az Északi sarkig is vihetném, akkor is ott lenne még és nem tűnne el (halkan megjegyzem, mennyi ilyen dolog lehet az életünkben, hogy azt hisszük, természetesnek véljük, hogy bizonyos dolgokkal ezt vagy azt tenni a legtermészetesebb dolog és közben totál rossz az irány és észre sem vesszük).

Így jött tehát, hogy kezeljem ezt a gömböt és el is kezdtem kezelni a zöld fénnyel. Illetve jött az a felismerés, hogy amikor magzat voltam és anyámék veszekedtek, akkor kialakult ez a betegség bennem, amit az a barnás-szürkés gömb szimbolizált. A zöld fény teljesen átitatta a gömböt, erősen koncentráltam és láttam, ahogy átjárja.

Visszatértünk a jelenlegi életembe, hogy most mit érzek a hólyagomban, illetve az Attila megkérdezte, hogy hogyan is függ mindez össze? És azt hiszem akkor jött ez az óriási felismerés, hogy milyen összefüggés van a magzati kor-a veszekedés-a félelem-a hólyag-a fiatalkor és a betegség-a férfi elutasítása között.

Ez egy óriási felismerés volt, most leírni sem könnyű. Láttam egy fonalat az egész életemben tehát ami összeköti a magzati kort a mostani énemmel és hogy visszautasítottam azt a férfit, akinek tetszettem és elhívott magával.

Én korábban sokat gondolkodtam már azon, hogy milyen összefüggés van a betegségem és más dolgok között (szülők, férfiak, kapcsolatok, élmények, sokat beszélgettem anyuval, tesómmal is, hogy miért nem gyógyulok) és tudtam azt is, hogy a betegségem a tinédzser korra vezethető vissza, mármint, hogy ott kezdődött minden, a tünetek, a panaszok, azonban ami döbbenetes volt számomra, hogy most láttam és átéreztem, átéltem a tényleges összefüggéseket dolgok között. Láttam –szó szerint- egy barna fonalat, ami összeköti mindezt (megtapasztalni és gondolkodni rajta két különböző dolog, ég és föld, illetve, most hogy mindezt leírtam az is szembetűnt, hogy a fonal is barna volt, csakúgy mint az a szürkés-barnás gömb, innen nézve mondjuk úgy hogy gombolyag, amiből aztán a barna fonál szépen tekeredett a mai napig, addig az elképzelt helyzetig a fiatalemberrel). Én már teljesen elfelejtettem hogyan lyukadtunk ide ki, amikor lepörgött az egész előttem még fel is kiáltottam, hogy Jézusom… Úristen… ez összefügg?? Láttam azt is, hogy ez a betegség már alig várta, hogy felüsse a fejét és a fiatalkor, amikor elkezdtem nemi életet élni és kapcsolatban lenni fiúkkal, ott volt a megfelelő alkalom számára, kirobbant, utat tört magának és azóta folyamatosan urológiára és nőgyógyászatra jártam.

Visszatértünk aztán a jelenlegi állapotomba, éreztem, hogy fáj is kicsit a hólyagom és kérdezte az Attila, hogy mit érzek most a hólyagomban? Nem volt semleges, ilyet éreztem, hogy szorongás, a szorongást egy kígyóként láttam, kígyó aki a saját farkába harap. Úgy tudnám leírni, hogy rossz izgatottság, sötét verem, hideg, nyirkos, fekete, negatív töltet. Ezekből az érzetekből aztán kiragadtuk a szorongást, amivel elkezdtem újra dolgozni és ennek kapcsán szintén eljutottam a fiatal koromig, ott viszont nem láttam, hogy ez miből fakad. Azt láttam, hogy összefüggésben van a hólyagproblémámmal, de annyira nem láttam mélyen és egészében a gyökerénél a dolgot. Aztán ezt a szorongás érzést is kezeltem ezzel a zöld fénnyel, illetve magamat, majd végeztünk a hipnoterápiával.